2026. július 31., péntek
Oszkár névnapja
Oszkár névnapja
A néző általában csak a színházi munka végeredményével találkozik. Elfoglalja a helyét a nézőtéren, kialszanak a fények, a színészek pedig úgy lépnek elé, mintha a mondatok, a mozdulatok és a szereplők közötti viszonyok mindig is ebben a formában léteztek volna.
A kész előadás mögött azonban hosszú próbafolyamat áll. Elemzés, keresés, tévedés, ismétlés, vita és számtalan olyan változat, amely végül soha nem kerül a közönség elé. Göttinger Pál a kapolcsi Buda Udvar színpadán azt mondta: a színészek életének körülbelül nyolcvan százaléka próbákkal telik. A Színészet Képes Nagykönyve éppen ezt a többnyire láthatatlan nyolcvan százalékot kívánta megmutatni.
Az előadás alaphelyzete egyszerűnek tűnt: adott egy színdarab, két színész és egy rendező, akik a közönség előtt kezdenek el dolgozni egy jeleneten. Nem egy kész produkciót játszanak el, hanem megmutatják, hogyan lehet ugyanazt a szöveget többféleképpen értelmezni, szétszedni, majd újra felépíteni.
A kapolcsi próbához Göttinger Pál Hamvai Kornél Pokol című darabját választotta. A kamaradráma középpontjában egy házaspár, Eric és Carolyn áll, akik a válásuk feltételeiről próbálnak megegyezni.
A történet alaphelyzete látszólag hétköznapi. Egy kapcsolat véget ért, a feleknek pedig már csak a különválást kellene hivatalossá tenniük. A beszélgetés azonban hamar megmutatja, hogy itt jóval többről van szó, mint jogi vagy anyagi kérdésekről.
Carolyn saját, különálló életet szeretne kezdeni, ehhez azonban szüksége van arra, hogy Eric elfogadja a válást. A férfi nem hajlandó elengedni őt. A köztük zajló alku ezért egyre indulatosabbá és kegyetlenebbé válik: a szeretet, a birtoklás, a harag, a megalázás és a kiszolgáltatottság szinte elválaszthatatlanul keveredik egymással.
A darab pokla nem valamiféle túlvilági hely. Két ember közös tere, akik már képtelenek együtt élni, de elszakadni sem tudnak egymástól. A kapcsolat véget ért, az érzelmi kötelék azonban továbbra is fogva tartja őket.
Ez a sűrű, folyamatosan változó helyzet különösen alkalmas arra, hogy egy nyílt próba alapanyaga legyen. Ugyanaz a mondat lehet könyörgés, fenyegetés, vallomás vagy támadás attól függően, milyen szándékkal mondja ki a színész, és hogyan reagál rá a partnere.
A Pokol Göttinger Pál pályáján is fontos helyet foglal el. A rendező 2007-ben ezzel a művel diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, az előadást pedig a budapesti Merlin Színházban mutatták be.
A választás ezért nem egyszerűen egy alkalmas jelenet megtalálását jelentette. Göttinger közel két évtized után tért vissza ahhoz az anyaghoz, amely pályakezdő rendezőként már meghatározó munkája volt.
A kapcsolatot tovább erősítette, hogy a 2007-es előadásban Carolyn szerepét ugyancsak Sipos Vera játszotta. Kapolcson tehát nemcsak egy régi darab került elő újra, hanem egy korábbi színészi alakítás is új helyzetbe került. A szöveg és a szerep ismerős lehetett, de a partner, a környezet, a közönség és az eltelt évek tapasztalata szükségszerűen megváltoztatta a hozzá vezető utat.
Ericet ezúttal Jászberényi Gábor alakította. A két színész nem egy korábban rögzített előadást rekonstruált, hanem a nézők előtt kezdett el új kapcsolatot teremteni a szereplők, a szöveg és egymás között.
A próba kezdetén Jászberényi Gábor és Sipos Vera eljátszotta a kiválasztott részletet, majd Göttinger Pál fokozatosan szétszedte a jelenetet. Kérdéseket tett fel, új hangsúlyokat javasolt, megváltoztatta a szereplők helyzetét, és időnként szándékosan egészen más irányba küldte el a játékot.
A közönség így nem egyetlen megoldást látott, hanem ugyanannak a jelenetnek több lehetséges változatát. Az egyik próbálkozásban a harag került előtérbe, egy másikban a kiszolgáltatottság, majd a humor, a félelem vagy éppen az a még mindig létező vonzalom, amely miatt a két szereplő képtelen végleg elszakadni egymástól.
Egy apró változtatás is elegendő volt ahhoz, hogy a jelenet új értelmet kapjon. Másképp hatott egy mondat, ha a szereplő a partnerére nézett, és másképp, ha elfordult tőle. Megváltozott a helyzet attól, hogy valaki közelebb lépett, leült, kivárt egy pillanatot, vagy éppen túl gyorsan válaszolt.
A nézők testközelből tapasztalhatták meg, hogy a színészi játék nem pusztán a szöveg megtanulását jelenti. Egy alakítás a figyelemből, a ritmusból, a testtartásból, a hangból, a partner reakcióiból és a szereplő mögött feltételezett gondolatokból épül fel.
Göttinger Pál nem csupán arra kérte a színészeket, hogy játsszák el másképpen a jelenetet. Igyekezett megmutatni azt is, milyen gondolkodás áll egy-egy rendezői instrukció mögött.
Egy rendező ritkán tudja pusztán elmondani, pontosan milyen végeredményt szeretne látni. Olyan helyzetet kell teremtenie, amelyben a színész maga találhat rá a működő megoldásra. Néha egy konkrét utasítás segít, máskor egy kép, egy kérdés, egy szokatlan feladat vagy akár egy látszólag értelmetlen játék indítja el a megfelelő folyamatot.
A kapolcsi előadás egyik legérdekesebb része ezért nem is egyetlen elkészült jelenet volt, hanem annak megfigyelése, hogyan fordítják le a színészek a rendező szavait saját színpadi cselekvéseikre.
Az instrukció és a végeredmény között mindig ott maradt a színész személyisége. Jászberényi Gábor és Sipos Vera nem mechanikusan teljesítette a kéréseket, hanem saját ötletekkel, reakciókkal és hangsúlyokkal töltötte meg azokat. A próba valódi párbeszéddé vált rendező és színészek között.
A színész számára különleges helyzet, amikor a próba nem zárt próbateremben, hanem közönség előtt zajlik. Ilyenkor nemcsak a megtalált megoldásokat látják a nézők, hanem a keresést, a félresikerült kísérleteket és azokat a pillanatokat is, amikor még senki sem tudja pontosan, merre halad tovább a jelenet.
Jászberényi Gábor és Sipos Vera éppen ezt a kiszolgáltatottságot vállalta. Nem egy hibátlanul kidolgozott alakítást mutattak be, hanem engedték láthatóvá válni a próbálkozásokat is.
A sikertelen vagy túlzó megoldások ráadásul gyakran ugyanolyan tanulságosak voltak, mint a működő változatok. Megmutatták, mennyire könnyű elveszíteni egy jelenet belső egyensúlyát, és milyen kevés is elég ahhoz, hogy a drámai helyzet hiteltelenné vagy éppen váratlanul komikussá váljon.
A próba ezzel nemcsak a színészetről beszélt, hanem annak kockázatát is láthatóvá tette. A színésznek újra és újra bele kell lépnie egy bizonytalan helyzetbe, miközben vállalja annak lehetőségét, hogy az adott megoldás nem működik.
Sipos Vera 2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályában. Pályája során kőszínházi és független produkciókban, filmekben és televíziós alkotásokban egyaránt szerepelt.
A Pokol 2007-es merlines bemutatójában már eljátszotta Carolynt, így a kapolcsi próba különleges visszatérést is jelentett számára. Közel húsz év elteltével ugyanahhoz a nőalakhoz fordult vissza, de már más élettapasztalattal, másik partnerrel és egészen eltérő színházi helyzetben.
A nyílt próba lehetőséget adott arra, hogy ne csupán felidézze a korábbi alakítást, hanem ismét kérdéseket tegyen fel a szereppel kapcsolatban. Mit akar Carolyn Erictől? Valóban csak szabadulni szeretne, vagy még mindig szüksége van a férfi reakciójára? Hol ér véget az önvédelem, és hol kezdődik a kegyetlenség?
Sipos Vera játékában a kimondott mondatok mellett a gesztusok, a hallgatások és a partnerre adott apró reakciók is fontos szerepet kaptak. Carolyn egyszerre lehetett határozott és bizonytalan, támadó és kiszolgáltatott – attól függően, melyik rétegét emelte ki az adott próbaváltozat.
Jászberényi Gábor a magyar független színházi élet egyik karakteres színésze, aki színpadon, filmekben és televíziós produkciókban is rendszeresen látható. A szélesebb közönség többek között A martfűi rém, az Örök tél, a Pesti balhé és Az unoka című alkotásokból ismerheti.
A DANTE Közösségi Alkotótér egyik alapítójaként nemcsak színészként, hanem szervezőként és közösségépítőként is részt vesz a kortárs színházi életben.
Eric szerepében egy olyan férfit kellett megközelítenie, aki nem hajlandó elfogadni kapcsolatának végét. A figura viselkedése lehet bosszú, érzelmi zsarolás, kétségbeesés vagy akár a szeretet eltorzult formája is. Az egyes próbaváltozatokban ezek az értelmezések eltérő arányban jelenhettek meg.
Jászberényi Gábor játéka azt is megmutatta, milyen vékony a határ egy fenyegető és egy szánalomra méltó ember között. Eric egyszerre lehetett a helyzet irányítója és annak foglya: ő tartja vissza Carolynt, közben azonban saját megszállottsága őt magát is bezárja.
Göttinger Pál 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Székely Gábor osztályában. Rendezőként prózai és zenés színházi produkciókban egyaránt dolgozott, emellett színészként, szerzőként, műsorvezetőként és improvizációs előadások közreműködőjeként is rendszeresen színpadra lép.
A Színészet Képes Nagykönyvében ezek a tapasztalatok egyszerre voltak jelen. Rendezőként vezette a próbát, előadóként kapcsolatot tartott a nézőkkel, történetmesélőként pedig érthetővé és szórakoztatóvá tette a színházi munka szakmai részleteit.
A produkció attól működött, hogy nem próbálta titokzatos művészetként bemutatni a színészetet. Megmutatta annak gyakorlati oldalát, miközben azt sem állította, hogy minden pontosan megmagyarázható. A színházban léteznek tanulható módszerek, de mindig marad valami, ami csak az adott színész, partner, közönség és pillanat találkozásában születhet meg.
Az előadás végére az addig aprólékosan elemzett és többféle módon kipróbált válási jelenet egészen új formát öltött. Göttinger Pál arra kérte Jászberényi Gábort és Sipos Verát, hogy ugyanazt a jelenetet különböző filmes műfajok stílusában adják elő.
A színészeknek úgy kellett folytatniuk Eric és Carolyn konfliktusát, hogy közben a rendező váratlanul jelezte a műfajváltásokat. A párbeszéd és a történet alaphelyzete nem változott, a játék stílusa azonban pillanatok alatt alakult át. A válófélben lévő házaspár jelenete egyszer horrorfilmként, majd westernként, akciófilmként, végül pedig egy második világháborús film lövészárok-jeleneteként folytatódott.
A feladat különleges koncentrációt és gyors alkalmazkodást követelt a két színésztől. Nem volt idő hosszasan átgondolni, hogyan kellene egy új műfaj szabályai szerint folytatni a játékot. Amikor Göttinger Pál jelezte a váltást, Jászberényi Gábornak és Sipos Verának azonnal módosítania kellett a hanghordozását, a mozgását, a gesztusait és az egymáshoz való viszonyát.
A horrorváltozatban a válási konfliktus fenyegető helyzetté alakult, a westernben két elszánt ellenfél párbajává vált, az akciófilmes részben pedig a szereplők szinte fizikai küzdelemként játszották el az érzelmi összecsapást. A második világháborús lövészárok-jelenetben ugyanazok a mondatok már úgy hangzottak, mintha a szereplők az ellenséges tűz közepette próbálnák rendezni kapcsolatuk sorsát.
A gyors műfajváltások természetesen sok humorral jártak, de közben látványosan megmutatták azt is, milyen eszköztárral dolgozik egy színész. Ugyanaz a szöveg változtatás nélkül is teljesen új jelentést kaphatott attól függően, hogy milyen filmes és színházi stílus szabályai szerint szólaltatták meg.
A jelenet arra is rávilágított, hogy a műfaj nem csupán külső forma. Meghatározza a szereplők mozgását, beszédmódját, reakcióidejét, a közöttük lévő távolságot és azt is, hogy a közönség komikusnak, félelmetesnek vagy drámainak érzékeli ugyanazt a konfliktust.
Az előadás elején Göttinger Pál arról beszélt, hogy a színészek életének nyolcvan százalékát a próbák teszik ki. A végjáték ennek a próbatermi munkának az egyik legjátékosabb, ugyanakkor leglátványosabb oldalát mutatta meg. A színészeknek nemcsak egy előre megtalált alakítást kellett reprodukálniuk, hanem azonnal reagálniuk kellett a rendező újabb és újabb utasításaira.
Ezen a ponton a nyílt próba végérvényesen önálló előadássá alakult. Az addig felépített jelenet, a rendező váratlan jelzései, a színészek rögtönzései és a közönség reakciói egy egyszeri, megismételhetetlen színházi pillanatot teremtettek.
A második évadát idén befejező DANTE Közösségi Alkotótér nem először vett részt a Művészetek Völgyében. A budapesti kulturális műhely már 2025-ben is bemutatkozott Kapolcson, programjai pedig nagy érdeklődés mellett zajlottak.
A sikeres tavalyi szereplés után a DANTE 2026-ban két előadással érkezett vissza a fesztiválra. A Színészet Képes Nagykönyve mellett Göttinger Pál és Király Attila az És ez mind így volt! című produkciót is bemutatta.
Utóbbi előadásban a két alkotó a színház világának megtörténtnek mondott, olykor szinte hihetetlen történeteit elevenítette fel. Színpadi félreértések, emlékezetes bakik, különös rendezők, legendás színészek és váratlan mentések idézték fel a színház esendő, abszurd és nagyon emberi oldalát.
A két program jól kiegészítette egymást. Az És ez mind így volt! olyan eseteket mesélt el, amelyek már a színházi emlékezet részévé váltak, A Színészet Képes Nagykönyvében pedig a közönség szeme előtt született meg egy újabb történet, amelyet később talán maguk a résztvevők is színházi anekdotaként idéznek majd fel.